"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája

A 4. b osztály négy éves együttlétét koronázta meg az év végi osztálykirándulás. Nagy várakozás, izgalom, valamint a testvérosztály áprilisban tett látogatása előzte meg a közel 800 km-es utazást.

Június 14-én indultunk a hosszúnál is hosszabbnak tűnő útra. A nap végén a díszes fogadtatás egy pillanat alatt elfeledtette velünk az utazás minden nyűgét. A szállásadó családok, barátaink gondoskodtak rólunk a kint töltött napok alatt. Együtt keltünk másnap is útra, hogy Korondon kipróbálhassuk az agyagozást, lebuszozzunk a parajdi sóbányába, ahol páratlan látványban volt részünk. A Medve-tónál Szovátán kisvonattal körbevittek bennünket a híres üdülőnegyed utcáin.

A vasárnapot mindannyian a fogadó családokkal töltöttük. Ki-ki kívánsága szerint tölthette a napot kalandparkban, strandon, bobozással, hegymászással, mozizással. Hétfőn nem győztük egymásnak mesélni, ki mit látott, mit csinált!

Várt még ránk a Békás-szoros, ahol szembesültünk azzal, milyen parányiak is vagyunk a hatalmas sziklafalakhoz képest. Végigsétáltunk a szoroson, utolsó zsebpénzünkön ajándékokat vásároltunk az otthoniaknak, Máréfalván kemencében sült túrós lepényt vacsoráztunk.

Nem volt könnyű utolsó nap reggelén a búcsú. Annyi közös emlék birtokosai lettünk, évekig töltekezhetünk belőle! Aztán ha halványodni kezd az emlékezés, talán újra útra kelünk majd, hogy elmélyítsük a képeket és a barátságokat a szívünkben.

Köszönjük mindenkinek, hogy lehetővé tették a kincsek gyűjtését: az udvarhelyi 4. a osztály fogadó családjainak a gondoskodó szeretetet; iskolavezetésünk anyagi, erkölcsi támogatását; szüleink aggódó, mégis elengedő hátterét!

Hegedüs Andrea és Matesz Kinga

kísérő pedagógusok

szekelyudvarhely 20190917 01

szekelyudvarhely 20190917 02

szekelyudvarhely 20190917 03

szekelyudvarhely 20190917 04

szekelyudvarhely 20190917 05

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: altiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium