Az ige és az imádság ereje a köznevelési intézményekben címmel tartott előadást Hajdú Zoltán Levente, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának főigazgatója, a Szóládi Református Egyházközség lelkipásztora, a 14. Országos Református Köznevelési és Szakképzési Konferencián, március 3-án, Balatonszárszón. 2026 az imádság éve egyházunkban. Ennek fő üzenete, hogy magunkat és a világot elcsendesítve meghalljuk Istent, elcsendesedjünk a társaságában.

 „Mit jelent az erő?” – tette fel a kérdést a főigazgató. Az erő az, amellyel Isten megerősít bennünket. Hajdú Zoltán Levente rámutatott: a gyülekezeti szolgálat több mint fele, pedagógia. „Jelen van intézményeinkben végzett szolgálatunkban a gyülekezetszerűség?” – kérdezte a lelkipásztor, aki nem liturgikus keretekre, tradíciókra vagy külsőségekre gondolt, hanem olyan életszerűségre és hitelességre, amely nem a tökéletesség látszatára törekszik. Mint mondta: Isten egymásra utal bennünket. „Isten őáltaluk is tanít engem” – mutatott rá a főigazgató az egyházi iskolák diák-pedagógus viszonyrendszerére.

„Nem rajtunk múlik”

Hajdú Zoltán Levente kiemelte: az üdvösség szempontjából nem számít a puszta lexikális vagy intellektuális előny. „Milyen más célja lenne az intézmények fenntartásának, ha nem az, hogy a missziói parancsban rögzített küldetést beteljesítsük? Isten hitre hív bennünket, hogy a hit útján segíthessünk másokat” – emelte ki a főigazgató, aki rámutatott: a hívő ember szelídséggel neveli az ellenszegülőket, akik később megtérve megismerhetik Isten igazságát. „Felkészülten, elkötelezetten mindent megtenni, ami rajtunk múlik, azzal a felszabadító bizonyossággal, hogy a végeredmény nem rajtunk múlik” – utalt Hajdú Zoltán Levente arra, hogy keresztyén pedagógusként fel kell ismerni: Isten kezében vagyunk.

Feladni Istennek

„Mégis miben éljük meg saját cselekvési terünket?” – tette fel a kérdést, majd megválaszolva azt, kiemelte: az imádságban kapcsolódhatunk a lényeghez. Ez ad értelmet, minőséget, igazi lelki távlatot a mindennapok küzdelmeinek. „Hívő emberként, amikor nekem már sok, nem feladom, hanem az Istennek adom fel” – fogalmazott Hajdú Zoltán Levente, aki rámutatott: megerősítő, megújító és felemelő felismerni ebben a rendszerben önmagunkat. Mindehhez az imádság a lelki üzemanyag – Istenre hangolódott élettel végezni a szolgálatot nap, mint nap.

Egy nyelven beszélni

A szakmai előadásokat követően kiscsoportos műhelymunkában volt szó az imádság erejéről, különböző témakörökben. Hogyan van jelen az imádság az intézményekben? Továbbsegítik-e a nevelő-testületet hitben, lelkiségben? Ilyen kérdések mentén osztották meg egymással a tapasztalatokat és gyakorlatokat a résztvevők, a főigazgató vezetésével. Az intézményvezetők, lelkipásztorok közül többen osztották meg tapasztalataikat, miszerint a tantestületből vannak olyanok, akik érdeklődő szemlélődőként állnak a keresztyénséghez, és vannak olyanok, akik rendszeresen imádkoznak egyénileg és közösségben. Volt, aki arról számolt be, hogy a hétkezdő áhítatokon imádkoznak az intézményért. Ilyenkor a mindennapok kérdéseire fókuszálnak: röviden, konkrétan, életszerűen – így tudnak kapcsolódni a fiatalok is. Hajdú Zoltán Levente ennek kapcsán rámutatott: fontos, hogy azon a nyelven beszéljünk, amin a másik ért.

Átformáló erő

Volt olyan intézményvezető, aki konkrét példán keresztül számolt be arról, hogyan oldják meg a felmerülő problémákat az ige fényében, egymással beszélgetve. Ennek kapcsán felvetődött a vezetői hitelesség kérdése is, mint példamutatás, amelynek nagy ereje van. Az egyik budapesti intézmény képviselője arról számolt be, hogy az iskolában nem fegyelmeznek, a hétkezdő istentiszteleteken mégis lélektől átitatott csend uralkodik - minden újonnan érkező diák és pedagógus ezzel találkozik. Hajdú Zoltán Levente kiemelte a mintaadás szerepét, amivel azonosulhatnak az újonnan bekerülők. „Átformáló erővel bír, ha elhiszitek: az Úr arra hív el benneteket, hogy Istent vigyétek az emberek elé” – mutatott rá, majd kiemelte: a reménység lelkületét kapjuk meg Istentől – ahol az ember feladná, ott mi megerősítést élünk át az Isten elhívásában.