Megtanultuk régen a köszönésünket, a református üdvözlést. A hozzánk érkező elsősök is tudják már, s ha a Refi Oviba jártak, már óvodáskorukban megtanulták. Mégis, jó újratanulni, hogy megmaradjon a veleje, és ne váljon gépiessé a szánkon. Áldás, békesség! A legjobbat kívánjuk vele, amit csak egyik ember kívánhat a másiknak.
Így köszönti a Feltámadott Jézus tanítványait első látogatásakor. A köszönés ilyen formája általános a közel-keleti világban. Egykor és ma is így köszöntek, köszönnek egymásnak zsidók és muszlimok, héberek és arabok.
Az idén kiemelt témakör volt az erdő, mint ökoszisztéma (örökerdő, az erdő védelmezői). Minden korcsoportnak a maga szintjén találtunk a honlapon nagyon jól...
2026. január 29-én lehetőséget kaptunk a LEP program keretében részt venni egy színházi előadáson. Az osztályfőnökök és huszonkilenc 4. és 5. osztályos tanuló...
Alsó tagozatos diákjaink részt vettek a szigetvári „A törpe meg a körte” kistérségi szavalóversenyen. Büszkék vagyunk mindannyiukra, hiszen nemcsak tehetségüket,...
Április 18-án,szombaton Pécsen rendezték meg a Dél-dunántúli régió MEDVEMATEK szabadtéri csapatversenyét.
Iskolánk 21 diákja vett részt 1500 versenyző között.
A...
2026. április 16-án a sellyei Kiss Géza Magyar-Horvát Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskolában jártunk. A költészet napja alkalmából megrendezésre kerülő...
Szolga Tamara 6. osztályos diákunk több éve versenytáncol. Láthattuk már Aranyágon is fellépni. A hétvégén külföldön, Eszéken versenyzett, ahonnan 6 éremmel,...
Változatos programokkal készültünk az idei húsvét ünnepére. Immár hagyománnyá vált programsorozatunk első alkalmára bevontuk a készülődésbe a szülőket is, családi...
Március 27-29-én került megrendezésre a Diákolimpia országos döntője úszás sportágban Szentesen. Drávafoki Iskolánkat, a Pécsi Református Kollégiumot és Baranya...
Siklóson a PRK Sztárai Mihály iskolájában rendezett angol szépkiejtési versenyen 5-6. osztályosok kategóriájában Győri Milán I., Dalmi Léna III., a 7-8....
Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola