"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Ötvenhárom kilencedikes diák és egy új tanár tett fogadalmat a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának reformáció ünnepi istentiszteletén. Az igehirdetés középpontjában a Szentlélek munkája és az a kérdés állt, hogy mi határozza meg életünk ritmusát: a világ elvárásai vagy Isten vezetése.

 „Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint” – hangzott az alapige Pál apostol Galatákhoz írt levelének ötödik fejezetéből. Komor Csaba lelkipásztor az igehirdetésben arra irányította a figyelmet, hogy bár a mindennapokban számos elvárás, feladat és megfelelési kényszer diktálja a tempót, a hívő embernek a Szentlélek vezetéséhez kell igazítania lépteit.

A diákok életében a tanulás, a baráti kapcsolatok, a családi kötelezettségek és a szabadidő egyaránt kialakítják a mindennapok ritmusát. A kérdés azonban nem pusztán az, hogyan telnek a napok. „ Ki diktálja ezt a ritmust? Kihez igazítod az életedet?” – tette fel a kérdést a lelkipásztor. A megfelelési kényszer, a félelem attól, hogy mások mit gondolnak rólunk, vagy a környezetünk elvárásai könnyen átvehetik az irányítást az életünk felett.

Az igehirdetés ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az Istennel való kapcsolat nem az ember teljesítményén múlik. A reformáció egyik alapelve, az egyedül kegyelemből kifejezi, hogy életünk és üdvösségünk Isten ajándéka. Ő nem a hibáink és hiányosságaink alapján tekint ránk, hanem szeretettel fordul felénk. A Krisztusban kapott új élet pedig nem feltétlenül változtatja meg körülményeinket, de megújíthat bennünket. „Ha a Lélekkel jársz, annak természetes következménye a változás” – fogalmazott a lelkipásztor.

A Szentlélek vezetését követve a hit nem marad elméleti meggyőződés: megmutatkozik a szavainkban, a cselekedeteinkben és abban is, ahogyan másokhoz viszonyulunk. A Lélek gyümölcsei nem kényszer hatására teremnek meg az ember életében, hanem annak természetes következményeként, hogy Isten közelében élünk. Ahogyan a fa megfelelő talajban növekedve gyümölcsöt terem, úgy válhat a mi életünk is gyümölcsözővé abban a közegben, ahová Isten helyezett bennünket. „Isten kegyelme azt adja, amit nem érdemelnénk. Csak annyit kell tennünk, hogy a Lélek szerint élünk. Ez az igazi lélekgyümölcs” – mondta Komor Csaba.  

Az ünnepi istentiszteleten ötvenhárom kilencedikes diák és egy új pedagógus tett fogadalmat. A fogadalomtétel a Pécsi Református Kollégium közösségéhez való tartozás kifejezése, egyben annak vállalása, hogy életükben helyet adnak a református hit értékeinek.

A reformáció ünnepe a megújulás lehetőségére is emlékeztetett: arra, hogy Isten kegyelméből újra és újra elindulhatunk, és a Lélek vezetéséhez igazíthatjuk mindennapjainkat.

Képgaléria itt.

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

OH

Pécsi Református Kollégium