"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

Célunk, a szerető, gondviselő és megváltó, mennyei Atyánk akaratának és Igéjének a megismertetése, elültetése, elmélyítése valamint aktualizálása a szívekben.

A tanévet mindig egy nagyszabású Tanévnyitó Istentisztelettel nyitjuk meg. Idén a „Tékozló fiú”

(Lukács ev. 15. rész 11-32) példa beszéde alapján hirdettem Isten Igéjét.

Minden hét első napján, az első órában az egész iskola részére áhítatot tartunk. Mivel az év Igéje az imádságról szól: „Uram, taníts meg minket imádkozni…” (Lukács ev. 11. rész 1-13 versei), ezért ezeken az alkalmakon részletesen megvizsgáljuk Jézus Urunk tanítását a hatásos és eredményes imádságról.

A többi napokon, az első óra kezdetén Igét olvasunk és egy rövid magyarázatot és imádságot tartunk az osztályokban.

A pedagógusok számára is tartunk havonta egy alkalommal bibliaórát a tanáriban, melyen aktuális kérdéseinkre keresünk megnyugtató, isteni válaszokat.

Ebben a tanévben szeretnénk ezeket a bibliaórákat úgy megújítani, hogy a gyülekezeti bibliaórások is részt vennének. Az iskola és a gyülekezet közötti kapcsolatot egy közös színházlátogatással is szeretnénk mélyíteni. November 12.-én, hétfőn „A muzsika hangja” c. két felvonásos musicalt tekintjük meg.

Október 26.-án, pénteken egy V. osztályos tanulóval, Ignácz Lilikével részt vettünk az V. Országos Zsoltáréneklő Versenyen , Balatonfüreden. 14 iskola, 144 tanulóval jelentkezett e nemes megmeríttetésre. Lilike aranyfokozatú besorolást kapott.

Október 28.-án, vasárnap egy nagyszabású ünnepség keretében avattuk fel az elsős és újonnan jött diákokat, pedagógusokat, valamint emlékeztünk meg hálaadó szívvel iskolánk átszervezésének 10. évfordulójáról. Ünnepi beszédet mondott dr. Hoppál Péter, Unger Károlyné, Szatyor Győző, Unger Károly, Sovány Tiborné és dr. Kádár Péter. Igét Sümegi Péter egyházmegyei lelkészi főjegyző tartott:

„Mert csak én tudom mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” ( Jeremiás 29:11)

Ádvent első vasárnapján (december 2.-án, Drávafokon a felújított imateremben) iskolánk legkisebb tanulói adnak ünnepi műsort. Reméljük sok szülő is eljön erre a neves alkalomra!

A 2018. évet a Szenteste, azon belül is a gyermekek karácsonyi műsora fogja zárni, melyen mindig óriási volt az érdeklődés.

Drávafok, 2018. 11.07.                                                                                              
Unger Károly lp.

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium