"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

A 2019/2020-as tanév egyik elsőrangú célkitűzése volt, hogy intézményünk a nemzetközileg elismert, akkreditált ECL nyelvvizsgarendszer második pécsi vizsgahelyszínévé minősüljön. Erőfeszítéseinket siker koronázta, hiszen 2019 decemberében a NYAK határozatot hozott, amelyben 12 termünket alkalmasnak nevezte a vizsgáztatásra. Ezt követően gyakorlatilag a teljes idegen nyelvi munkaközösség, vagyis 12 kollégánk elvégezte januárban és februárban a nyelvvizsgaközpont vizsgáztatói tréningjét.

Evvel mind infrastruktúrában, mint humán erőforrásban késszé váltunk a vizsgázók fogadására. Eredeti tervek szerint 2020 áprilisában szerveztük volna meg első ECL vizsgánkat, amit a veszélyhelyzet miatt egyelőre el kellett halasztanunk (várhatóan őszre).

Igaz, hogy már nem bemeneti követelmény a felsőoktatásba a középfokú nyelvvizsga megléte, hisszük, hogy diákjaink számára szerencsésebb a középiskolai tanulmányaik végén megméretni tudásukat, mint felsőoktatásban töltött első évükben igyekezni megszerezni az oklevelet.

Izgatottan és felkészülten várjuk az első nyelvvizsga időszakunkat, és hívjuk diákjainkat és a környékről ide jelentkező vizsgázókat!

ecl 20200507

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium