…ezt szokták a leggyakrabban ránk, Krisztus-hívőkre fogni: rosszkedvet árasztó törvénytáblák vagyunk. Hollywood élen jár ebben: aki mélyen hívő keresztyén egy átlagos amcsi filmben, az biztos, hogy mogorva fráter, de legalábbis nem érti a poénokat. Aztán, mi magyarok is hajlamosak vagyunk arra, hogy saját önképünknek elfogadjuk: búskomorak vagyunk, ez nemzeti hagyomány. Azonban, ha fölütjük szépirodalmunk aranyélű lapjait, vagy tegyük ezt akár csak a Református Énekeskönyv újévi énekeivel, egészen más képet kapunk önmagunkról, keresztyénként is, meg magyarként is.
Milyen embert is nevelünk a Refiben? Egyáltalán, miben más a keresztyén nevelés, mint az általános emberformálás? Ezekre a kérdésekre nehéz rövid választ adni, mert annyi mindent kellene itt elmondani vagy leírni. Én most egyetlen fontos dolgot, szemléletet, attitűdöt szeretnék kiemelni így, a naptári évünk vége felé.
Teremtő Istenünk csodálatos adománnyal ajándékozta meg alkotásait: az emlékezés képességével. Emlékező-tehetségünk személyes és közösségi hitünk, tudásunk és kultúránk építőköve.
