"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Január 13-án tartottuk a végzős diákjaink Szalagavató ünnepségét a Refi sportcsarnokában. A járvány óta először rendezhettük meg korlátozások nélkül ezt az eseményt, amelyre több száz vendég érkezett. Az ünnepély első részében Somogyi Enikő, gimnáziumunk lelkésze rövid áhítat keretében adott hálát mindannyiunk nevében, és kérte belső erőnk, hitünk növekedését a külső kihívásokkal, nehézségekkel szemben.

Kórusunk rövid szolgálatát követően Molnár Péter igazgató úr is köszöntötte az érettségi előtt állókat, és a szalag szimbolikája mellett felidézte egy másik tárgy különleges jelentését, a céhlegények bevatási eszközeként használt lapátét. Végül, bizatásképp a szólásunkban gyakorta használt képet vette kölcsön: “Tegyetek rá még egy lapáttal az érettségiig!”

Az igazgatói beszéd után került sor az ünnepély fénypontjára, a szalagtűzésre. Mindkét végzős osztály diákjait egyenként hívták fel a színpadra, ahol a búcsúztató diákok a szívük fölé tűzték a bordó jelképet. Dr. Hoppál Péter, az igazgatótanács elnöke is köszöntötte az ünnepelteket, és útravaló gyanánt a maturandusokra bízta a közösség értékeinek, hagyományainak továbbvitelét, a hit és emberség megőrzését.

A Himnusz közös eléneklésével zárult az ünnepség első része, melyet a végzős osztályok által bemutatott táncok és az alsóbb évfolyamos diákok énekes, zenés, táncos műsorszámai követtek. A 12. osztályosok nagy izgalommal készületek dr. Pap Judit táncoktatóval az estre, és nagyon szép produkciókkal álltak a vendégek elé.

Az érettségi előtt álló osztályok egy-egy videóösszeállítással idézték fel az együtt töltött évek vidám pillanatait, így a képek láttán a báli hangulat önfeledtségébe egy kis nosztalgiázás is vegyült.

Az ünnepség zárásaként a végzős diákok szüleikkel, nagyszüleikkel, rokonaikkal rophatták a táncot, készíthettek emlékezetes fényképeket erről az estéről. Emlékezetes, szép élményben volt részünk.

szalagavat_20230119_11
szalagavat_20230119_11
szalagavat_20230119_12
szalagavat_20230119_12
szalagavat_20230119_19fkp
szalagavat_20230119_19fkp
szalagavat_20230119_21
szalagavat_20230119_21
szalagavat_20230119_24
szalagavat_20230119_24
szalagavat_20230119_26
szalagavat_20230119_26
szalagavat_20230119_34
szalagavat_20230119_34
szalagavat_20230119_37
szalagavat_20230119_37
szalagavat_20230119_39
szalagavat_20230119_39
szalagavat_20230119_42
szalagavat_20230119_42
szalagavat_20230119_43
szalagavat_20230119_43
szalagavat_20230119_44
szalagavat_20230119_44
szalagavat_20230119_46
szalagavat_20230119_46
szalagavat_20230119_50
szalagavat_20230119_50
szalagavat_20230120_62
szalagavat_20230120_62
szalagavat_20230120_65
szalagavat_20230120_65
szalagavat_20230120_68
szalagavat_20230120_68
szalagavat_20230120_72
szalagavat_20230120_72
szalagavat_20230120_84
szalagavat_20230120_84
szalagavat_20230120_85
szalagavat_20230120_85

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium