"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Március 4-én és 5-én Hódmezővásárhelyen vett részt iskolánk csapata a Soli Deo Gloria Bibliaismereti versenyen. A feladatok során nemcsak tárgyi ismereteikről, de kreativitásukról is tanúságot tettek, és bár nem értek el dobogós helyezést, a 32 csapat középmezőnyében végeztek, amihez gratulálunk. Vallástanárainknak köszönjük a felkészítő munkát és a versenyre kísérést!

A csapat tagjai:

Bognár Benedek (9.A), Pongrácz Mátyás (9.A), Heberling Hanna (10.A), Kovács Dóra (10.B), Barabás Bálint (11.A), Fekete Sára (11.B)

A vetélkedő és versenyzés mellett az ország református középiskoláiból érkező résztvevőknek sok lehetőségük adódott arra is, hogy megismerkedjenek egymással, több csapatépítő programot szerveztek számukra.

A közös éneklések és áhítatok megerősítő hatását öröm volt átélni, igazi lelki feltöltődést jelentett ez a két nap.

A pécsi refisek azzal a jó hírrel tértek haza, hogy jövő márciusában mi rendezhetjük ezt a nagyszabású országos versenyt.

img_20230303_132241
img_20230303_132241
img_20230304_082643
img_20230304_082643
img_20230304_114251_1
img_20230304_114251_1
img_20230304_125808
img_20230304_125808

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium