"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Negyedik Könyvkihívásunkat a 4-es szám jegyében hirdetjük meg; a tanév mind a 4 évszakában két-két könyvet kell elolvasni, választani az alábbi kategóriák valamelyikéből lehet.

A résztvevők vállalják, hogy a könyvek elolvasása után elküldik a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre a nevüket, az olvasott mű szerzőjét, címét, a kategória megnevezését, valamint egy 5-10 mondatos személyes véleményt a könyvről és azt, hogy egy ötig terjedő skálán hány csillagosra értékelik az adott alkotást.
A kihívást teljesítők között minden évszakban kisorsolunk egy új könyvet, valamint a tanév végén újabb nyeremények is átadásra kerülnek.
 
Sőt, a kihíváshoz még egy játékot is kapcsolunk; akik úgy választják ki a könyvkategóriáikat, hogy az elolvasott könyveik a tanév végén bingót (akár többet is) alkotnak a táblázatban (vagyis a 4 választott témában olvasott könyvei vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan, egymás melletti mezőkben szerepelnek), extra jutalomban részesülnek. Egy könyv csak egy kategóriában szerepelhet a Könyvkihívás során.

Bingó letöltése pdf formátumban

konyvkihivas 20211011 02

Bingó letöltése pdf formátumban

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium