Megtanultuk régen a köszönésünket, a református üdvözlést. A hozzánk érkező elsősök is tudják már, s ha a Refi Oviba jártak, már óvodáskorukban megtanulták. Mégis, jó újratanulni, hogy megmaradjon a veleje, és ne váljon gépiessé a szánkon. Áldás, békesség! A legjobbat kívánjuk vele, amit csak egyik ember kívánhat a másiknak.
Így köszönti a Feltámadott Jézus tanítványait első látogatásakor. A köszönés ilyen formája általános a közel-keleti világban. Egykor és ma is így köszöntek, köszönnek egymásnak zsidók és muszlimok, héberek és arabok.
26 diák és két pedagógus vehetett részt az idei csereprogramban, melynek keretében meglátogattuk a gouda-i Driestar College iskolát. Csodás napokat töltöttünk el...
Idén már harmadik alkalommal tehették próbára tudásukat a pécsi középiskolák diákjai a Pécsi Nemzetiségi Kvízversenyen, melyen iskolánk két csapatot is indított. A...
Hogyan lesz a hétfőből péntek? Mi köze Columbo feleségének a Refi diakóniai programjához? Minderre választ kaphattunk a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának...
Elballagott a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának végzős évfolyama április 30-án. Az ünnepi alkalmon útravalóként szó volt Krisztusról, mint jó pásztorról, a...
A tavaszi szünet előtti héten rendezték meg Budapesten a református iskolák számára kiírt Jane Haining Emlékverseny döntőjét, melyen két diákunk is képviselte...
Húsvét ünnepére készülve tartottak csendesnapot a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumában, április 16-án. Az alkalomra a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi...
Az idei tanévben lezárult a 10. évfolyam fakultációválasztását segítő programsorozatA 2024-25-ös tanévben is változatos programokat szervezett Kiss Szilvia tanárnő...
1947. február 25-én a szovjet államrendőrség koholt vádak alapján letartóztatta, majd a Szovjetunióba hurcolta a pécsi születésű Kovács Bélát, a Kisgazdapárt...
8. alkalommal rendezték meg az alapfokú művészeti iskolák országos kerámia és szobrászat versenyét, melynek döntőjébe jutott Várady Helka 9.B osztályos tanulónk,...